2014. március 9., vasárnap

Bakancsosok - Közös Varrás

Tegnap, nőnap alkalmából a Bakancsosok szervezetek Közös Varrást. A Bakancsosok egy csoport, azaz baráti társaság, akik összejárnak és a kirándulások mellett kedvenc hobbijuknak a foltvarrásnak is szerelmesei. Mindenki ismeri őket, aki a foltos világban forgolódik, de ilyen bemutatkozásuk első volt. Szép időben megismertem az Árpád hid pesti hidfője közelében lévő lakótelep egy részét. Jellemző-mint minden ilyen jellegű épitkezésre, hogy a Karikás F. útra mutató nyil egyenesen vezetett volna, de az iskola, ahol a rendezvény volt, az jobbra volt.
Az első benyomásom a rendezvényről a barátságos fogadtatás és a jó szervezettség. Az iskola előcsarnokában rendezték be kiállitásukat, ami főleg a konyha körül forgott, ahogy a meghivó is jelezte. A kiállitás befogadható volt, ami azt jelenti, hogy sokáig fogok emlékezni az ott látottakra. A varrás a tornateremben lett elhelyezve, ahol természetesen nem fért el mindenki, de valahogy mégis elhelyezkedtek. Ez főleg két alkalommal történt, az első a bemutatkozásnál, a második a tombolánál. Itt volt a tombola asztal a sok-sok szépen kivitelezett tárgyakkal.
Az előtérből nyiló folyóson volt a büfé és három osztályteremben az árusok. A falakon itt is voltak képek. Nagyon szép volt a szivekből készitett magyar zászló.
Ezaz ötletes konyhai fali jegyzettömb a konyhai résznél volt. A kapott egységcsomagban egy hasonló pohár sablonja és anyag volt.
Nagyon ötletes volt a falon lévő "vendégkönyv" ahol felapplikált poharak voltak és az alatta lévő részt mindenki aláirhatta.
A másik igen ötletes dolog a bakancsosokon lévő kötény volt, amit férfiingből készitettek, rajta Mariska bakancsot ábrázoló mézeskalács figurája, az illető keresztnevének első betűje. Ezenkivül mindenki másként dekorálta a kötényt. Foltos munkához nem rossz ez a kötény. Sajnálom, hogy nem fényképeztem le, de könnyű megcsinálni, csak egy férfiing kell hozzá.
A tombolából ezeket néztem ki magamnak (nem mintha nem lenne elegendő táskám!). Hát persze hogy a tombolán nem ezeket nyertem, hanem ezeket.
Egy neszi, aminek a tűzését találtam érdekesnek és egy kis üveg "befőtt". Nagyon örültem mindkettőnek, hiszen olyasmiket kaptam, ami szükséges is és hasznos is. Belegondoltam, mi lett volna, ha azt nyerem amit kinéztem magamnak? Nincs a várt öröm és kíváncsiság, na mit kapok?
A sok kedves foltos társsal való találkozás és csevegés, a bemutatók nézegetése örömmel töltött el. Jólesett, hogy olyan társaságban vagyok, ahol jól érzem magam.
Persze az árusokat is megnéztem és a VGC-nél vásároltam (ha bemegyek az üzletbe nem biztos, hogy észreveszem) mágneszárat. Méghozzá kicsi méretűt. Éppen egy bármi-tartót (jól kitalálta valaki ezt a szót!) készítek, ahová pont az ilyen kisméretű mágneskapocs kell.
Margitka bővitette választékát az angol papirtechnika műanyag sablonjainál. Nagy néző sereg volt nála. Mivel én nagyon szeretem a kézzel varrást, most tanulmányoztam a készletet.
Ezek pedig a kész termékek.
Szóval egy szép és tartalmas nap volt, köszönet a bakancsos lányoknak. Jó volt Veletek!

2014. március 3., hétfő

Csak úgy!

Hát lassan pár napja félszeműből kétszemű lettem. Ugye milyen furcsa a magyar nyelv! Hiszen nincs fél szem csak egy szem. A lényeg hogy múlt héten átestem egy szürke hályog műtéten. Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy egy magyar király kérdezte, hogy milyen szakmából vannak sokan. Végül valaki bejelentette, hogy az orvosból. Csodálkozására azt válaszolták, hogy többekkel beszéltek és elmondták, hogy fáj a.... (mindenki mást mondott) nagyon sok tanácsot kaptak. Ez egy kis vicc és ettől függetlenül azt szeretném mondani, hogy ha valakinek komoly baja van akkor igenis kérdezgesse az ismerőseit és bújja az internetet. Persze nem kell mindent elhinni és megijedni. Hiszen a szervezetünk más és ami egyikünknél így hat, az másnál másként. Szóval túlestem a szürke hályog műtétnél, amit egy csomó más  vizsgálat előzött meg, ami kicsit időigényes volt. Ráadásul háziorvos váltás van nálunk, amihez a nővér váltás is hozzájárult. A műtét elég komoly volt, a főorvos asszony a műtét után kétszer is megnézett és mindig újabb gyógyszereket rendelt. Ez igy ment másnap is. Jövő hétfőn megyek kontrollra és megbeszélni mikor lesz a másik szememen a műtét. Sajnos a nehézséget az okozta, hogy eredendően van egy zöld hályogom is és ez nehezítette/nehezíti a gyógyulást. Ez a főorvos asszony kb. 7 évvel ezelőtt egy szemüveg felírásnál vette észre, hogy zöld hályogom van (glaukóma) ami rendszeres kontrollal és cseppentéssel normál szinten tartható. Elgondolkodtam, hogy amennyiben nem veszik időben észre, akkor mi lett volna?  Szemészhez az ember nem jár szűrésre. A kórházban vettem észre, hogy milyen sok szembetegség van. Zömmel nyugdíjasok. Tehát akik dolgoznak azoknak jó a szemük? A kórházi kiszolgálással tökéletesen megvoltam elégedve. Minden tiszteletem az orvosoké és egészségügyi dolgozóké. Abban a nagyüzemben ami ott van komoly odafigyelést végző munkát végezni nagyon komoly! Le a kalappal előttük. Nem lennék orvos az biztos. Köszönet nekik! 
Én most gyógyulok, igyekszem a szememet nem "használni" már amennyire lehet!