2011. március 19., szombat

Tanfolyam - befejezés


Befejeztem Kszenia Dmitrievna orosz művész tanfolyamának ismertetését. Természetesen az ő engedélyével készítettem a sorozatot ill. sokat olvastam hozzá korábbi műveiről. Nagyon sajnáltam, hogy bizonyos félreértések miatt tavaly a Határtalanul-on kevesen tudtak részt venni a tanfolyamán és ebből jött az ötlet, hogy a blogomban ismertetem munkásságát. Tehát nemcsak a tolmácsolás utján szerzett ismereteimet adtam át.
Természetesen ez mind Kszénia alkotása és ő is hosszú utat járt be amíg ezt a stílust kialakította. Ha valaki ez alapján akar bármit csinálni, úgy alakitja ahogy neki tetszik.
A Határtalanul-on kiállítottunk néhány ruhát és sok táskát. A táskák nagy része 4-6 éve készült és nagyon erősnek, újnak néztek ki. Sajnos sok táskát láttam, amelyek 2-3 év múlva már nagyon elhasználódottnak néztek ki. Talán nem voltak elég erősen megvarrva, vagy a tűzés kevés volt. A képen nagyon szépek, de ha kézbe veszed, az már egészen más. Azaz a minőség bizony meglátszik. Vagy érdemes gyengébben megvarrt táskát késziteni, de egy-egy szezonra többet? Nem tudom mi a jobb.
A bemutatott ruhán azt szerettem volna bemutatni, hogy milyen nagy szerepe van a színeknek. Ezt a ruhát a barna árnyaltaiból állították össze és itt ott bukkan fel a türkiz. Mégis nem tűnik annyira barnának és a türkiz uralja a szemet.
Van egy orosz közmondás (sajnos pontos magyar fordítást nem találtam!)amit úgy tudok lefordítani, hogy ízlésekben és színekben nincs barátság. Azaz lehet más az ízlésünk és nem biztos, hogy mindenkinek azok a színek tetszenek. Sok előadást hallgattam, sokat olvastam a színelméletről, olyan igazi foltosoknak valót keveset. Azaz foltos szemmel más tetszik, mint egy képzőművész nézné. De fordítva is. Vannak képek, amelyeknek színvilága nekem tetszik, de egy foltos képet nehezen tudnék elképzelni belőle. Pl. a csoportban csináltunk egy közös munkát, mindenkinek megmondták milyen színből hogyan készítse a blokkját. Az anyagot közösen vettük. Na amikor összehoztuk a blokkokat akkor mindenki mást mondott. Végül az idő győzött és az eredeti összeállítást választottuk. Véleményem szerint pont jó lett. Jó egy kicsit haza beszélek, mivel az én blokkom volt a nem odavaló, de aztán maradt. Nekem ettől függetlenül igen tetszett. Később láttam ezt a képet és igen kellemes szinűnek láttam!
Kszénia színelméletéről olvastam: kézbe vesz több színből álló anyagcsomagot "káoszt" ami megmozgatja a fantáziáját és addig rakosgatja, amíg egy harmonikus színösszeállítást kap ill. megtalálja azt a kivilágló szint ami ezt a "káoszt" feldobja. Ha neki tetszik, akkor örömmel lát a munkának. Legközelebb megpróbálom ezt a módszert. Akár egy kisebb darabon is. Kísérletezni és tanulni kell!
Ezért érdemes ilyen tanfolyamokra, előadásokra járni, könyveket olvasni, ahol a művészek alkotói folyamatáról tudunk meg többet. Ezekből tudunk a legtöbbet tanulni!

5 megjegyzés:

Kicsoda írta...

erdekes, amit irsz de pont ezert furcsaltam, hogy a szoknyat vegul kezzel allitottad ossze. en biztos, hogy geppel varrnal a csikokat ossze, mert erossebben tart. amit a szinekrol irsz elgondolkodtato, en is ugy erzem, ha ruhat varrok akkor nagyon mas szincsomaghoz nyulok, mintha quiltet.

lomaquilt írta...

A műveket nem én készitettem -mint irtam- én egy tanfolyamon tolmácsoltam. Ami a kézzel varrást illeti, egyrészt a kézművességét növeli másrészt ezt a fajta ferdepánt összeillesztést nem tudud géppel összevarrni, ill. ha géppel varrod az már nem lesz ugyanaz. Különben a két ferdepánt egymás mellett kb. 1 cm széles.

Monika írta...

Komórka!Már nekem csak ezen a néven maradsz.:)Eszter játéka kapcsán,mert nagy szeretettel őrizlek a szívemben,mindig olyan önzetlenül segítettél nekem, küldök egy ölelést:
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

lomaquilt írta...

Kösz szépen Mammka! Sajnos annyi mindent kell egy ilyen dijjal csinálni, hogy inkább csak irok.

Trudi írta...

Nekem a kedvenc színem a barna és a türkiz - együtt és külön!