2011. március 5., szombat

Tanfolyam-3


A tanfolyamon a táskák varrása nem volt téma az idő rövidsége miatt, de mivel ott voltak, természetesen mindannyian gyönyörködtünk bennük és a készitésükről is kértünk információt. A kiállitott ruhák mellé az egyik ablakmélyedésbe elhelyeztük a táskákat és meg kell jegyezni igen nagy sikerük volt.
Készitésük igen egyszerű a gépi és kézi varrás kombinációjából áll. Hogy miért vonzotta mégis a szemet? Talán a szinek és az egyszerű formák.

Ez egy olyan táska amit az elöző részben bemutatott után javasolnak varrni. Természetesen a táska mintájával pénztárcát is lehet varrni és nyakláncot késziteni.

Ez a tipusú táska nyerte el szinte mindenki tetszését. A benne lévő crazy szinösszeállitása megegyezik a hozzá készitett szoknya vagy mellény szinösszetételével. Elkészitése egyszerű de munkás.
A táska elejének és hátának a méreteit megállapitjuk (magasságunk, a táska tartalma szerint, lehetőleg csak a legszükségesebbek kerüljenek bele stb.) Legjobb ha egy ideális táskánk méretét vesszük alapul. Igy két téglalapot készitünk crazy mintával, majd egy vastagabb vagy erősebb anyagot veszünk közbélésnek és egy vékonyabb anyagot. Ez még nem a bélés! A három anyagot összesteppeljük úgy, hogy kb. 1 cm szabad terület legyen két varrás között. Igy két igen kemény lapot kapunk. Most a téglalapon (eolöször érdemes egy papirból kivágni a táska nagyságát) mind a négy sarkán egy-egy kerekitést végzünk, hogy a ferdepánttal való körbeszegésnél ne legyenek sarkok. Ugyanekkorára kiszabjuk a táska bélését az egyiknél a tetejétől kb. 8 cm-re elvágjuk és bevarrunk egy zippzárat (természetesen a varrásráhagyást beszámitjuk. Elővesszük a ferdepántunkat, amely valamelyik szinéből készülhet, de ha nem elegendő, akkor más szinnel kiegészithetjük. Elöször az egyik oldalán a táskának a steppelt és hozzáfogott bélésnek a visszáján hozzávarrjuk a kb. 3,5 cm-es ferdepántot. Majd előre hajtjuk a szinére aláhajtjuk és minkét szélétől kb. 0,3 cm-el letűzzűk. Ugyaezt elvégezzük a táska másik oldalával is. Ezután lemérjük az előlap kerületét és két alkatrészt készitünk, az egyik lesz a zippzár két anyagcsik között a másik rész az oldalrész és alja. Itt a szineket tetszés szerint váltogatjuk. Steppelés, ferdepánt, letűzés. Mivel a táska fülét két vékony pánton keresztül vezetjük, ezeket a pántokat elkészitjük és a zippzár tartó résszel való találkozásnál az oldalsó részbe mikor felvrrjuk a ferde pántot akkor bevarrjuk.
Tehát a táskánk négy része (kivéve a füleit) teljesen kész van, ferdepánttal edolgozva, Ezután az oldalsó részt a zippzáras résszel kézzel igen apró öltéssel összevarrjuk két oldalt és utána ezt a csikot a táska elejéhez és hátához kézzel szintén apró öltésekkel odavarrjuk. Ha mindent igy csinálunk, akkor egy igen erős strapabiró táskánk lesz.

Lehet, hogy kissé bonyolultnak tünik a leirás és munkaigényesnek az elkészités, de a látott táskák ezt mind megérdemlik.

3 megjegyzés:

Lonci írta...

Köszi a részletes leírását a táskának, megpróbálom ennek alapján megvarrni:)

Trudi írta...

Köszönöm, hogy feltetted, nagyon tetszenek! Úgyis új táskát kell varrnom, megvan az ötlet. Más: megkaptam az újságot és a tagságit is!

eSKa írta...

Nagyon tetszik a táska. Én is szeretnék egy ilyet varrni.