Csak úgy

Muszály kiirni magamból a bosszuságokat, hogy megnyugodjak. Akár olvassa valaki, akár nem. Én sokszor a blogot olyan naplófélének is tekintem, csak a nagy Ő-ről nem irok. Egy van, de ő már régen, szóval ez nem napló és blog téma.
Egy kálváriámat szeretném leirni. A kálvária témája a bürokrácia. Én ugyebár aki a szocializmusban szocializálódtam, ez nem lehet számomra probléma. Nem egészen igy van. A bürokrácia sokszor a nem megfelelő munkaszervezés leleplezése. Amit én észrevettem, az ügyintézés manapság egészen máshogyan történik. Talán azért, mert a sok fiatal fiú és lány, akik az ügyintézők, bizonyos kiképzésben vettek részt, aminek a lényege, hogy a kunncsaftot jól kell kiszolgálni. De ugyanakkor semmivel sem jobb ez a módszer a régebbi ide oda küldözgetősnél. Ugyanis most mosolyogva mondják, hogy természetesen ez igy van, természetesen megcsináljuk stb. Ez kb. 2-3 napos határidőre mondott valaminél megy kb. két hétig, te telefonálsz és mindig nagyon udvarias válaszokat kapsz és igéretet a visszahivásra, ami nem történik meg. Nem csodálom, hogy egy pár embernek hamar elszakad a cérnája, és ezt már kevésbé birják.
Kezdödött azzal, hogy elromlott a nyomtatónk. Interneten megnéztem a javitó cégeket. találtunk egyet, felhivtuk telefonon, igen ott vannak 18-ig. Kocsival elvittük a gépet. Mikor lesz kész? 2-3 nap. Na jó. A végeredmény 2 hét, kétszer odamentünk (BKV-val) vinni még valamit, de a szerelő úr nem ért rá. Mindez azért lett volna szükséges, mivel kb. 700 levelet ill. boritékot kellett volna cimeznem. Ezt pedig cimkével egyszerübb és olvashatóbb.
Folytatödótt ill. már folyamatban volt van egy postakönyv beszerzése ami a céhé lesz, hogy ezzel adjam fel a postát, én nem fizetek, OTP-n keresztül történik az elszámolás, átlátható és egyszerű. Gondoltam én. Na itt tévedtem. A folyamat kezdödött december közepén. Segitettek a régi kollégák megtalálni azt, akihez fordulni kell (ez igenis nagy dolog) kitöltöttük a megfelelő szerződést úgy ahogy kellett. Ehhez kell két pecsét. Az egyiket már megcsináltattam a másik, amin rajta van, hogy Dijhiteles, csak akkor készülhet el ha kapok a postától egy számot. Mivel budai lakos vagyok, és mivel a Krisztina posta már nincs én úgy gondoltam, hogy a Mammut lesz a legjobb posta. Többször konzultáltam velük, mindig más nevet kaptam, de végül csak az eredetinél maradtunk. Sőt e-mail-emre még telefon üzenetet is kaptam, hogy a központ 2-3 napig intézi és vehetem a könyvet. Jó. Közben majd 100 levelet feladtam, számlára, gondoltam mostmár megint megkérdezem őket. A kislányok semmit nem tudtak, de hivtak egy illetékest. Ő se tudott semmit, de én nem hagytam magam. Na akkor nézzük meg, van-e Őnöknek szerződése. Megnézte és közölte, hogy van. Vegyem meg a postakönyvet, megmondták mi legyen a pecséten. Kérdésemre, és mi lesz az azonositószámom (véletlenül kiolvastam a könyvből) az illetékes elment tanácskozni. Félóra múlva visszajött és közölte, hogy ez a posta nem posta, azaz posta, de mivel egy üzletközpontban van itt nem lehet postaköynvvel fizetni, ezért forduljak a Városmajor utcához és kössek egy ujabb szerződést. Ekkor számoltam 10-ig! Azért van egy optimista fordulat is, mivel felhivott a szerződéssel megbizott hölyg, hogy akkor ő átirja a szerződést. Várjak 2-3 napig és akkor minden rendben lesz. Tehát két hét múlva meglesz, ha a központ asztalainál is átmegy. Utána pecsét csináltatás stb.
Ez a két "kis" ügy bizony energiákat emészt fel és ebben a rossz időben még rosszabb hangulatot okoz. Nem tudom, hogy mindig igy volt ez, vagy én öregszem és nehezebben viselem el. Hozzáteszem sok ügyintéznivalót igyekszem nem intézni, de mégiscsak szükséges. Miért nem lehet mindent úgy csinálni, hogy gyors és értelmes legyen?
A szomszédunk ugyanolyan TV-t szeretett volna bevezetni mint nálunk van (a telefonon keresztül jön.) Elment a T-pontba, ahol azt mondták semmi akadálya, jöjjön vissza szerződést kötni stb. Vissza is ment a következő nap, de nem ahhoz az ügyintézőhöz került. A höly közölte, hogy műszakilag nem lehetséges, a mi házunk erre alaklmatlan. Hiába mondta, hogy a szomszédjának ilyen van, közölték, azt rosszul tudja. Majdnem sirva jött haza. Visszament és megmondta, hogy nekünk milyen számon van. Ja tényleg, akkor kb. ennyi és ennyi idő múlva tudják csak megcsinálni. A szomszéd nem hajlandó két hónapot várni a cég elveszitett egy ügyfelet. A kioktatásról már nem beszélek. Én tudomásul vettem, hogy zekre a helyekre nekem a szőnyeg alatt szabad bekúszni. Kis senki vagyok, nem értek semmihez. Nem lehetne ezt valahogy jobban csinálni.
Na végül, hogy valami optimistát irjak, szintén két ügyintézés után (mikor már úgy éreztem, hogy tényleg egy buta senki vagyok én fel sem nőhetek akik az asztal másik oldalán ülnek és az én pénzemért engem döngölnek padlóba) elmentem egy harmadik helyre csak egy információ kérésért. Egy fiatal mosolygós hölyg olyan értelmesen elmondott mindent, emberszámba vett, hogy visszatért az önbizalmam! Miért nem lehetnek mind ilyenek? Ha az ügymenet jól ki van dolgozva és azt mindenki betartja, akkor minden gyorsan és flottul menne.